Lezsák Sándor: a Hungarikum Bizottság a helyi értékeket mozgósítja

Lezsák Sándor: a Hungarikum Bizottság a helyi értékeket mozgósítja

A Hungarikum Bizottság kötelessége, hogy elsősorban a helyi értékeket hívja elő és mozgósítsa. E munka részeként a határon túli értékek feltérképezésére kollégiumokat hoznak létre – ismertette Lezsák ...
Több mint 13 ezer diák adott vért az év során

Több mint 13 ezer diák adott vért az év során

A 8. Országos Felsőoktatási Véradóversenyben a tanév során több mint 13 ezren adtak vért. A legtöbb jelentkezőt mozgósító intézmények, a Szegedi Tudományegyetem, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, és...
Kihirdették a békéscsabai csülökpörkölt-főzőverseny nyerteseit

Kihirdették a békéscsabai csülökpörkölt-főzőverseny nyerteseit

Kihirdették a XIV. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé csülökpörkölt-főzőversenyének nyerteseit. A szakmai zsűri az első díjat a Békés Megyei Önkormányzat csapatának ítélte oda 2014-ben. A díjat a ...
Férfi holttestet találták Balatonszabadiban

Férfi holttestet találták Balatonszabadiban

Egy férfi holttestére bukkantak Balatonszabadi külterületén egy napraforgótáblában - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. A rendőrök lakossági bejelentés alapján szereztek tu...
Könyvhét - Korabeli cikkek alapján idézi fel a békeidők utolsó napjait Gerő András új könyve

Könyvhét - Korabeli cikkek alapján idézi fel a békeidők utolsó napjait Gerő András új könyve

A Merénylettől hadüzenetig című kötet a történelmi Magyarország területéről származó, 60 sajtótermék cikkei alapján készült szövegválogatás, amely a Ferenc Ferdinánd és felesége ellen 1914. június 28-...
Megalakult a Nemzeti Pedagógus Kar, Horváth Péter az elnök

Megalakult a Nemzeti Pedagógus Kar, Horváth Péter az elnök

Megalakult a Nemzeti Pedagógus Kar szombaton Budapesten, a testület Horváth Pétert választotta elnökévé. Horváth Péter a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatójaként került a testület élére. Helyett...
Önkormányzat 2014 - A zuglói Fidesz Rozgonyi Zoltánt jelöli polgármesternek

Önkormányzat 2014 - A zuglói Fidesz Rozgonyi Zoltánt jelöli polgármesternek

Rozgonyi Zoltán alpolgármestert jelöli a Fidesz zuglói szervezete polgármesternek az őszi önkormányzati választáson. A csoportgyűlésen meghozott döntést Papcsák Ferenc jelenlegi kerületi polgármest...
Gyurcsány: a DK felnőtt középpárttá vált

Gyurcsány: a DK felnőtt középpárttá vált

Gyurcsány Ferenc szerint lezárult a Demokratikus Koalíció életének első szakasza, a DK megalapítása után két és fél évvel felnőtt középpárttá, a magyar politikai közélet egyenrangú szereplőjévé vált. ...
Belvárosi önkormányzat: itthon bejegyzett cégé lett a Párizsi Udvar tulajdonjoga

Belvárosi önkormányzat: itthon bejegyzett cégé lett a Párizsi Udvar tulajdonjoga

A belvárosi önkormányzat visszautasítja az LMP felvetését, amely szerint offshore cég nyerte volna el a Párizsi Udvar tulajdonjogát. Az V. kerület szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy a győztes társ...
Fidesz: a szocialisták ma sem becsülik a pedagógusokat

Fidesz: a szocialisták ma sem becsülik a pedagógusokat

A Fidesz szerint a szocialisták semmit nem tanultak, ahogy kormányzásuk alatt, úgy ma sem becsülik a pedagógusokat. A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kult...
Százhúsz csapat állt rajthoz a békéscsabai csülökpörkölt-főzőversenyen

Százhúsz csapat állt rajthoz a békéscsabai csülökpörkölt-főzőversenyen

Százhúsz csapat állt rajthoz a békéscsabai csülökpörkölt-főzőversenyen szombaton délelőtt. A bográcsokban 540 kilogramm csülökből készül az étel, és a kísérőkkel együtt több mint ezer ember versenyez ...
Könyvhét - Tizennégy újdonságot jelentetett meg a Magvető

Könyvhét - Tizennégy újdonságot jelentetett meg a Magvető

Tizennégy újdonságot jelentetett meg a Magvető Kiadó a 85. Ünnepi Könyvhétre: az új kötetek között van Esterházy Péter és Rakovszky Zsuzsa új regénye, valamint olyan költők verseskötetei, mint Szabó T...